2018/11/30

Tíz pszichológiai tévhit, aminek (lehet) te is bedőltél

Bizonyos értelemben mind „amatőr pszichológusok” vagyunk, hiszen életünk minden napján próbáljuk megérteni, hogy a körülöttünk élők – és mi magunk – mit, miért teszünk, érzünk az adott helyzetben. Ez a tapasztalati úton vagy intuíciónk által felhalmozott tudás sokszor fedésben van a tudományos pszichológia eredményeivel. Néha azonban teljesen (vagy részben) alaptalan állítások válnak elterjedtté, megágyazva ezzel a sztereotípiáknak és félreértéseknek.

1. Agyunknak csak tíz százalékát használjuk.

Csábítóan hat, hogy bár egyszerű, hétköznapi emberként csak töredékét használjuk ki az agyunk által biztosított képességeknek, mindannyiunk előtt ott a lehetőség, hogy a szunnyadó kilencven százalékot munkára bírva az átlag felé emelkedjünk. Teljes önsegítő módszerek épültek arra az ígéretre, hogy ha megtanuljuk agyunk száz százalékát használni, jobban tudunk koncentrálni, ellenállóbbak leszünk a stresszel szemben és felgyorsulunk a döntéshozatalban. Csodásan hangzik, de

a kiábrándító igazság az, hogy valójában szinte agyunk száz százalékát használjuk, bár nem folyamatosan.


Nem tudni, honnan ered a tíz százalék legendája, annyi azonban biztos, hogy agyunk működése annyira komplex, hogy még a kutatóknak is nehéz megérteniük, pontosan mi történik benne. Talán ennek „köszönhető”, hogy a hozzá kapcsolódó mítoszok is nehezebben kopnak ki a köztudatból. Bár a különböző tevékenységekhez az agy különböző részeit használjuk, huszonnégy órás periódus alatt akár az agy száz százalékát is megmozgathatjuk. Lehet olyan időszak, amikor csak a tíz százalékát használjuk – például amikor fekszünk és pusztán gondolkozunk –, ám nem ez az általános.

2. Jobb kiengedni a haragot!

Feltehetően az önsegítő könyveknek és filmeknek köszönhetően elterjedt vélekedéssé vált, hogy a düh felszabadítása egészségesebb, mint „elraktározása”. Akár a popkultúrából, akár a néphagyományból eredeztetve, de az emberek nagy része egyetért azzal az állítással, hogy ha felszabadítjuk a bennünk élő haragot, csökkentjük az esélyét annak, hogy az tettleges erőszakba forduljon. Ehhez kapcsolódnak az olyan alternatív módszerek, amikor a „mérgező haragot” magából kiadni képtelen személynek párnát, bokszzsákot ajánlanál püfölésre vagy teljes erejéből való üvöltésre biztatják. Ugyanakkor a kutatási eredmények éppen az ellenkezőjéről tanúskodnak.

Ha közvetlenül kiadjuk a dühünket egy másik személy vagy tárgy irányába, jó eséllyel növeljük saját agressziószintünket.


Egy korai vizsgálatban azok a résztvevők, akiket megsértettek, majd ezt követően szöget verhettek a falba, sokkal kritikusabban vélekedtek az őket megbántó személyről, mint a „harag kiélése” előtt.

Csak konstruktív problémamegoldással társulva hatékony a harag megélése. (forrás: giphy.com)

Más területen, de a témához illeszkedve pedig azt találták, hogy az olyan sportokban vagyvideojátékokban való részvétel, amihez erőszakosság szükséges, szintén fokozhatja az agresszió szintet. Az eredmények azt sugallják, hogy a harag megélése csak abban az esetben jár valóban pozitív hatással a személyre nézve, amennyiben konstruktív problémamegoldás kíséri, amely a düh forrását célozza meg.

3. Akinek többszörös személyisége van, az skizofrén.

A skizofrénia egy kóros mentális állapot, melyet a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, valamint hallucinációk jellemeznek. A betegség világszerte az emberek hozzávetőleg egy százalékát érinti életük valamely pontján, így nem számít ritkának. Kialakulásában neurológiai és pszichológiai tényezők közösen játszanak szerepet, tehát a környezeti hatások felerősíthetik a meglévő genetikai hajlamot. Gyakori

tévhit, hogy a skizofrén betegek tudathasadásban szenvednek.


A félreértés a görög eredetű szkhizein „hasadás” és phren „elme” szavak tükörfordításából ered. Az elnevezés azonban a hasadt szellemi funkciókra, az emóciók és kognitív képességek szétesésére utal, nem pedig a hasadt személyiségre. A beteg személyisége tehát egyben marad, ám a gondolatok és érzelmek egysége sérül. Hogy mi köze van a filmekből ismert tudathasadásnak a valósághoz? A többszörös személyiség egy létező, de teljesen eltérő kórkép, melyet a pszichológiai terminológia disszociatív identitászavarként tart számon, és a skizofréniával ellentétben nagyon ritka.

4. A mosolygás boldoggá tesz!

Ennek a közkeletű jó tanácsnak a hátterében egy nyolcvanas évekbeli kutatás áll. A vizsgálatban a résztvevők jeleneteket tekintettek meg, amiket értékelniük kellett aszerint, hogy mennyire tartják a látottakat viccesnek, miközben egy tollat tartottak a szájukban. A csoport egyik fele az ajkai között, másik fele a fogai között kellett rögzítse az íróeszközt. Ez utóbbi csoport tagjainál a tárgy szájban való egyensúlyozása egy tudattalan mosolyt generált a résztvevők arcára. Meglepő módon a „mosolygós” csoport tagjai viccesebbnek tartották ugyanazokat a jeleneteket, mint a tollat az ajkuk között tartók.

A problémák a kutatás megismétlésénél kezdődtek.


Tizenhét különböző laboratóriumban próbálkoztak a „make-me-smile” teszt újrafuttatásával, nagyjából kétezer résztvevőt bevonva, és nem sikerült az eredményeket megismételni. Ez persze nem jelenti azt, hogy senki sem lesz boldogabb, ha mosolyog vagy ha akár a kísérlethez hasonlóan valaki mosolyra kényszeríti.

A mosoly és a boldogság természetesen nem független egymástól. (forrás: giphy.com)

A mosoly az egyik legfontosabb nonverbális jelzésünk annak kifejezésére, hogy kedveljük a másikat vagy azt, amit hallottunk tőle. Éppen ezért az emberi kapcsolatokban betöltött szerepe miatt valóban hatással lehet a boldogságunkra. Ugyanakkor a replikációk sikertelensége azt jelzi, hogy nem egy olyan univerzális szabályról van szó, amiről általános pszichológiai hatásként beszélhetünk!

5. Gyorsabban tanulunk, ha figyelembe vesszük a tanulási stílusunkat!

Valószínű szinte mindenkinek volt tanulmányai során legalább egy olyan buzgó tanára, aki a tanulási stílusok teszt segítségével szerette volna optimalizálni a diákok okulását, de az interneten is lehet találkozni a kérdőív online változatával. Ez a teszt, ami eldönti, hogy például vizuális, auditív, verbális vagy más hasonló típusúak vagyunk-e tanulási szokásainkat tekintve. Népszerűsége a mai napig töretlen, pedig a témában zajló kutatások sorban arra a következtetésre jutnak, hogy

nem tanulunk sem jobban, sem gyorsabban az elméletileg általunk preferált modalitáson keresztül.

A tanulás leghatékonyabb módja ugyanis általában a kérdéses anyag természetétől, és nem kizárólag a befogadó személy személyiségétől függ. Ehhez képest már csak hab a tortán, hogy több fajta verziója létezik a tanulási stílus teszteknek, amik azonban sem egymással, sem a tényleges tanulási teljesítménnyel nem mutatnak jelentős összefüggést.

6. Az erőszakos elkövetők általában mentális betegek.

Amikor olyan személy követ el erőszakos bűncselekményt, akinek valamilyen mentális betegsége van, azt általában a média kihangsúlyozza, aránytalanul nagy érdeklődést mutat irányában. Ennek fényében nem is lehet csodálkozni azon, hogy a felmérések szerint a lakosság nagy része úgy gondolja, a mentális zavarokban szenvedők természetüknél fogva erőszakosak. Egy 2011-ben megjelent, a pszichológia legnagyobb mítoszaival foglalkozó könyv statisztikái alapján

a mentális betegek legalább 90 százaléka nem követ el erőszakos bűncselekményeket, és az erőszakos bűncselekményeket elkövetők túlnyomó többsége nem mentális beteg.

A sztereotípia alapja csupán egy észlelési torzítás. Egy átlag polgár viszonylag kevés alkalommal kerül kapcsolatba mentális beteggel (vagy nem tud róla), és így a számára leghozzáférhetőbb információ alapján bélyegzi meg az egész csoportot.

7. Az emlékezetünk úgy működik, mint egy videoszalag.

Memóriánk egyáltalán nem olyan pontossággal és tartóssággal működik, mint egy videofelvétel.

Emlékeink sokkal inkább a valóságban lejátszódott jelenetek szubjektív, torzított változatát jelenítik meg,

ráadásul idővel folyamatosan változnak. Az emlékezetkutatások eredményei ellenére tartja magát a köztudatban az a tévhit, hogy pontosan fel tudjuk idézni a velünk történt eseményeket. Még egy pár évvel ezelőtti, közel kétezer résztvevővel történt felmérés is azt mutatta, hogy az emberek több mint hatvan százaléka úgy gondolja, memóriánk úgy működik, mint egy videokamera.

anton ego flashback GIF
Emlékezetünk inkább a történtekről alkotott saját verziónk, mintsem objektív felvétel. (forrás: giphy.com)

Ennek a téves elképzelésnek főként az igazságszolgáltatásban láthatjuk negatív hatásait. Hajlamosak vagyunk azt gondolni ugyanis, hogy minél biztosabb egy szemtanú saját emlékeiben, annál pontosabb képet kaphatunk arról, mi történhetett valójában. Az emlékezetkutatások sajnos azonban azt mutatják, hogy az emlékeink megbízhatóságába vetett hit és azok pontossága nem, vagy csak igen kicsi mértékben áll összefüggésben.

8. A tömeg elbutítja és veszélyesség teszi az embert.

Tömegkatasztrófák vannak. Vészhelyzetben, pánik esetén valóban előfordulhat, hogy az emberekből kialakult tömeg masszaként működik és az egyes személyek magukból kikelve elveszítik a fejüket. Ugyanakkor korántsem akkora mértékben jellemző ez a tendencia, mint amekkorára a kirívó esetekről készült tudósítások és beszámolók alapján számítanánk, legalábbis a kutatási eredmények szerint. A pszichológiai vizsgálatok alapján ugyanis

a pánik meglepően ritka jelenség és az emberek tömegben is hajlamosak segíteni egymásnak.

John Drury amerikai pszichológus valós tömeges vészhelyzetek résztvevőivel készített interjúi alapján arra a megállapításra jutott, hogy az együttműködés különösen akkor valószínű, ha a tömeg tagjai egyfajta közös identitásban osztoznak.

9. A jobb agyféltekés emberek kreatívak, a bal agyféltekések racionálisak.

A közismert elmélet szerint az emberek két csoportba oszthatók az alapján, hogy melyik agyféltekéjük a domináns. A bal agyféltekés személyekhez hagyományosan az analitikus gondolkodást társítjuk, feltételezve, hogy jobb logikai képességekkel bírnak. Ezzel szemben akinek a jobb agyféltekéje domináns, ahhoz intuitívabb személyiséget kapcsolunk, valamint kreatív, művészi hajlamokat. Az elmélet az agy laterizációján alapszik.

star trek spock GIF
Nem lehet a kreativitást és a logikát pusztán a jobb vagy a bal agyfélteke számlájára írni. (forrás: giphy.com)

Agyunk valóban két hemiszférára, agyféltekére osztható. A bal oldali hemiszféra a test jobb oldalán lévő izmokat szabályozza, míg a jobb oldali éppen fordítva, a bal felünkért felelős. Bár a mozgásunk koordinálásában ilyen módon valóban megfigyelhető a jobb-bal felosztás, gondolkodásunk neurológiai háttere ennél jóval bonyolultabb. A modern képalkotási eljárásoknak köszönhetően ma már árnyaltabb a tudásunk az agyi funkciók lokalizációjával kapcsolatban. Összességében elmondható, hogy

a féltekék egymást kiegészítve működnek.

Az agyfélteke-dominancia elméletével az a probléma, hogy nem veszi figyelembe a két hemiszféra összetett kapcsolatát. A gondolkodásunk, beszédünk, érzelmeink nem köthetők egy az egyben a jobb vagy a bal agyféltekéhez, sokkal inkább ezek érzékeny együttműködésének eredményei.

10. Családon belüli erőszakot csak férfiak követnek el.

Egy 2014-es brit felmérés szerint az emberek hatvanöt százaléka gondolja valószínűnek vagy egyértelműen igaznak, hogy a családon belüli erőszakot túlnyomórészt férfiak követik el. Nem nehéz megérteni, miből fakadhat ez az elképzelés. A férfiak több erőszakos bűncselekményért felelősek és egyébként is általánosan nagyobbak és erősebbek a nőknél, így nyilvánvalóbb fenyegetésnek tűnhetnek. Ugyanakkor a hivatalosstatisztikák alapján

a férfiakkal szemben nők által elkövetett családon belüli erőszak is jelentős probléma.

Egy családon belüli erőszakot vizsgáló amerikai felmérés azt találta, hogy négyből egy férfi tapasztalt már fizikai vagy nemi erőszakot, zaklatást párkapcsolatában (a nőknél ugyanez az arány háromból egy). Ráadásul a férfiakkal szembeni erőszak nyolcvanhárom százaléka párkapcsolaton belül történik, így jórészt nők által. Ez természetesen nem csökkenti a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszak súlyosságát vagy mértékét, csupán rávilágít egy kevésbé ismert, szintén nem jelentéktelen másik problémára.

Bánszegi Rebeka ● 2018-11-26 ●Élet és Pszichológia

Forrás: mindset.co.hu

2018/10/06

Énekeljen, mondókázzon! Így jobban fejlődik a csecsemő.

Ez a fajta „zenei képzés” jóval több mint zene.

A zenével a gyerkőcök kreatívvá nevelhetők? Igen, méghozzá igen hamar!

A kanadai McMaster Egyetem kutatói felfedezték, hogy a nagyon korai zenei képzés már az előtt kifejti jótékony hatását, hogy a kisgyerek megtanulna járni és beszélni.

Bár a zenei stimuláció kreativitást növelő hatásával eddig is számos kutatás foglalkozott, az egyévesnél fiatalabb kisgyermekek reakcióit még nem vizsgálták.

Nemrég azonban kiderült, hogy többet mosolyognak, együttműködőbbek, készségesebbek a játékra, ráadásul nagyobb a stressztűrő képességük is azoknak a babáknak, akiknek rendszeresen énekelnek, mondókáznak.

Forrás: HVG